A gyerekkor ködéből kibújó aprócska rügy a kamaszkor, s ha azon túl haladsz, már csak az öregség vár – mondta nekem egy barátom, akivel egy éjszaka hosszasat beszélgettünk a törzskocsmánk, a Bohémia előtt. Azt is mondta, hogy a rock az egyetlen őszinte zene, és ő sose fog megöregedni. Ezzel kapcsolatban egyébként nekem sem voltak illúzióim. Hosszú, fényes szőke haja volt a srácnak, mégis meghalt két év múlva, mert nagyban nyomta a cuccot.
– Szerettelek – könnyeztem aztán, mikor a barátnőimmel sírtunk a folyónál, ahová a hamvait szórták. – Igazat szóltál, s itt hagytál minket a lét árnyai közt.
Akkortájt mindig egy verseskötetet hordtam magamnál a szoknyám zsebében, és vártam, hogy rám is lesújtson a vég.
Aztán tizennyolc lettem, és már legálisan ihattam volna, és akkor rájöttem, hogy még élni akarok. Mert szűz voltam, de nem csak ezért. Nem szerettem a pasikat, de beismertem, hogy vágyok utánuk. Nem akartam gyereket, meg házat, de elbújni kis lakásokban tavasszal, szóval romantika, meg minden, az benne volt az elképzeléseimben. De tudtam, esélyem sincs, ha nem teszem le a cigit. Nem is sikerült, de már nem ittam annyit.
Apró termetű lány vagyok, akit a fiúk mindig oltalmukba vesznek. A csókolódzás számomra olyan, mint az evés, de azon túl sokáig nem mentem. A csók a szeretet jele, és én osztogattam, hallgattam a rockot, és nem öregedtem.
Szerettem kijárni a végtelen földekre, legyeztetni a hajam a széllel, testemet a csillagok bársonyos, gyöngéd fényével.
Apukám betöltötte az ötvenet, anyukám negyvenöt lett, s én úgy láttam, egyre ráncosabbak. Nem akartam én is így végezni. Aztán elolvastam Lady Chatterley szeretőjét, és nagyban megmozgatta a fantáziámat. A világ szenny hely, ki kell vonulni belőle. De a mai nők nem vonulhatnak, gondoltam, hisz a vadonban nincsenek olyan szerek, amelyektől ápoltak maradhatnánk. Már a menzeszem, ami egyébként 13 éves korom óta van, az is megoldhatatlan probléma ott. Az erdőben nincsen púder, parfüm, fürdőkád.
Azért legjobb barátnőmmel, Eszterrel, egy szeles áprilisi napom kimentünk az akácosba, ahol az a szimpatikus favágó dolgozik, akit a Szobon mindenki csak Brazilnak becéz.
A határ fölött lágy szellő süvített, és mi csicseregve haladtunk. Felemeltünk pókot, szöcskét, kicsi állatokat, és mindent megsimogattunk. Arról beszélgettünk, hogy a természet milyen szép. Olykor egymást is végig simogattuk, de hát a fiatal lányok már csak ilyenek.
Brazil egy nagydarab, barna bőrű szakállas pali volt, hatalmas láncfűrésszel és láncokkal, amelyekkel az akácok törzseit vontatta el olykor a traktorjáig. Gyerekkoromban az apukám mindig kihozott ide, és rámutatott a Brazilra, és azt mondta:
– Lányom, nézd meg jól ezt az állatot! Tanuljál, vagy ilyen leszel, és zsíros gömblyukakba dugdoshatod a… dugdossa… szóval tanuljál! – fejezte be elpirulva.
Én már akkor is sejtettem, hogy apuval valami nincsen rendben, szavainak előttem nem volt hitele, hát nem tanultam, s kezdtem úgy érezni, hogy Brazil, itt az erdőben nagyon rátapintott valamire.
Most mindketten odaléptünk (én, meg Eszti) a Brazilhoz, és köszöntünk neki.
– Szia Brazil!
A barna óriás ránk nézett, elvigyorodott sárgásfehér fogaival, és feldübörgött mély baritonján:
– Ó, mily szép leányok! Rozi meg az Eszti, ugye! Emlékszem én ám rátok! Pelenkás korotok óta!
Elmosolyodtam, és közelebb léptem.
– Igen, Brazil. Mit csinálsz?
– Hát, ki köll vágnom ezt a temérdek tuskót. Meg feltúrnom a földet, hogy a méhek tudjanak mit enni ha kiereszti őket az öreg Vilma néne! De nem sürgős. Üljünk le egy percet! Kértek szalonnát?
Nem kértünk, de letelepedtünk egy pokrócra. Láttam, hogy Brazil alig leplezve méregeti karcsú, farmernadrágos lábunkat, de nem zavart egyáltalán. Sőt! A fenébe is ez egy igazi férfi, izmos, és szaglik róla a meló.
Elcsevegtünk az időjárásról, a méhekről, közben Brazil benyomott pár kupicát, és egyre felszabadultabb lett.
Az este beköszöntött, az árnyak sűrűsödtek, és beterített mindent a májusi alkony édes illata.
Esztivel néha egymásra mosolyogtunk, és egymás combjára tettük a kezünket. Brazilnak majd kiesett a szeme, és ezen kuncogtunk.
Brazil negyedik pálinkája után rövid időre beállt a hallgatás, végül a férfi törte meg elfojtott indulatoktól perzselő, szexi hangján.
– Szüzek vagytok még?
Elpirultunk a barátnőmmel, de egyre kétségbeesettebben tapogattuk egymást.
– Igen – nyögtem ki végül.
– Elárulok nektek egy titkot – mondta Brazil, s mintha dudort láttam volna a terepnadrágján. – Ti még nem sokat tudhattok a szexről, a fiúkról. Hm. De én… én már sok varjút láttam a karón. Negyvenkettő vagyok, és bejártam a határt már sokszor. Láttam… – elhallgatott.
– Mit láttál, Brazil? – kérdezte Eszti, s mintha rekedt lett volna a hangja. Rásandítottam, s láttam, tűzpiros az arca. Az én kis barátnőm felizgult!
– Talán nem szabadna elmondanom, de három éve például láttam az anyukádat Eszti… egy férfival. Kinn a Mester-réten, a magaslesen.
– Apámmal? – nézett Eszti merőn.
– Nem… az autószerelős Pistivel. Hm… Dugtak.
Eszti szája legörbült, és sírni kezdett.
– Tudtam… éreztem… akkortájt apuval sokat veszekedtek.
– Ez az élet – mondta Brazil érzelmesen, és odaült közénk. Átkarolta Eszti vállát, és simogatni kezdte. Én is a férfi vállára hajtottam a fejem, és együtt szomorkodtunk, míg a göncölcsillag felragyogott az égen.
– S mondok még valamit – folytatta a Brazil, miközben hatalmas, cserzett kezét Eszti combjára tette. – A szerelem uralhatná a világot, de nem uralja. S nem a pénz miatt. Hanem azért, mert ti, lányok, nők, gyönyörűek vagytok. Mi, férfiak, nézünk benneteket, csodáljuk arcotokat, melleteket, s lábatokat, és sóvárgunk… meg ne haragudjatok, de legszívesebben néha szétbasznánk benneteket.
– Nem haragszunk – búgtam a Brazilnak, miközben könnyű kezemet a lábára tettem – Ez természetes.
– De hiába! – kiáltott fel a Brazil elkínzottan. – Hiába! Nem tudjuk magunkévá tenni ezt a szépséget. A szerelem csúcsa sokak szerint a szex, s bizonyos értelemben így is, hiszen akkor érezzük a testeteket. De nem látunk! Érezzük a combotokat, de a rövid göcsört s a héthatárig nyúló karcsú végtag közt csökken a különbség. S a szemetek! Gyönyörű, amikor csillog, de hogyha… s ezt majd megtapasztaljátok…. dugunk benneteket, tekintetetek elveszti fényét, bárgyúvá válik, mint egy tehéné. S bár az is izgató… elenyészik valami az éteri csodából.
– Te olyan szép dolgokat mondasz Brazil – dörgölődzött a férfi mellkasához a barátnőm. – Mért nincs feleséged?
– Én a magam útját járom – dörmögte Brazil, s mélyen Eszti szemébe nézett. Aztán odahajolt, és megcsókolta őt.
Smárolni kezdtek, én pedig csak ültem, az irigység majd szétvetett. Esztit most nagyon odaadóvá tette a csalódás az anyjában, pedig én is tudtam, mit érez. Apám, mondjuk ki végre, egy szexmániás állat. Számtalanszor rajtakaptam más nőkkel, egyszer egy férfival is, bár az lehetett más is, mint aminek láttam. De a szomszédasszony nyögdécselése a fater inas teste alatt nem képzelgés volt. Anyumnak sosem mondtam el, de égetett belülről a titok. A kamaszkor szörnyű titkok tárháza, mondta volt az én halott barátom, s én sokáig gyűjtögettem magamban a feszültséget. Véget akartam vetni ennek!
Határozottan odanyúltam hát a Brazil nadrágjához, megkerestem rajta a hasítékot, és bedugtam a kezemet. Valami hatalmas és forró pulzált ott.
– Taníts meg minket szeretni Brazil – nyögtem a fülébe. – Gyerünk.
A férfi megrázkódott, és felém fordult. Akkor láttam, hogy Eszti mellei már szabadok, bimbói ágaskodnak, ajka csillog a Brazil nyálától. A szeme pedig épp olyan buta, amire a férfi az imént célozgatott.
– Istenem, két ilyen fiatal lány, el sem hiszem – lehelte, de már tépte is le rólam a polót. Türelmetlenül kapcsoltam ki a melltartómat, s közben láttam, Eszti is letolja a nadrágját. Karcsú combjaival terpeszbe állt a férfi előtt.
– Húzd le rólam – kérte a Brazilt, és ő megtette. Lassan, a lány hasát csókolgatva húzta le a fehérneműt, nagy kezeivel simogatva közben barátnőm feszes popsiját.
Ami engem illet, szintén kikapcsoltam a szoknyámat, remegő lábaim alig tudtak megtartani. Eszméletlen gerjedelem fogott elé. Ölemet olyan nedvesnek éreztem, mintha menstruálnék. Akkor sikerült lerántanom a bugyimat, amikor a Brazil Eszti széttárt lábai közé temette nagy, szakállas fejét, és nyalni kezdte a borostás puncit.
– Ah… – nyögdécselt Eszti, kis kezeivel túrva a favágó sörényét. Sima teste érzékien ragyogott a holdfényben. Gyönyörű volt. Őrült ötlet kapott el. Látván, hogy Brazil nem ér rá velem foglalkozni, Eszti háta mögé térdeltem, és ajkamat rátapasztottam hátulról a lyukára. Brazil látta, mi a helyzet, és a lány csiklóját kezdte szopni, miközben én a vaginát ostromoltam.
Eszti teste rázkódott, szájából mély nyögések törtek fel. Alig néhány perc múlva sikoltva élvezett el, miközben teste összenyaklott.
– Micsoda kis nők – nyögte a férfi, és letolta a nadrágját. Óriási dorong tárul a szemünk elé. Brazil jellegzetes testbeszéddel jelezte, hogy térdeljünk be neki. Rábuktunk hát mind a ketten, dühödten, nyálunkat csorgatva habzsoltuk az egyébként nem teljesen steril faszt. Ekkora azonban már semmi nem érdekelt. Néha smároltunk is egyet Esztivel, még jobban felizgatva ezzel a Brazilt. Végül, amikor a fityma már alig takarta a húst, és Eszti éppen előnedvektől maszatos arcával rágta az óriási, súlyos golyókat, a makk pedig már a garatomban pulzált, Brazil összerándult, és lőtt. Gyorsan kikaptam a számból a farkát, nehogy megfulladjak, hisz éreztem, hogy ez a Niagara lesz. S valóban több köbdecinyi ondó spriccelt a nyakunkra, arcunkra, szánkra, sőt a hajunkba is. Esztivel csodálkozó, nevetgélő sikkantásokkal fogadtuk a dolgot.
– Évek óta gyűjtögettem – mondta a Brazil lakonikusan, és megcsókolt minket.
Nem bírtam tovább. Látva, hogy a kígyó egyelőre döglött, Eszti után kaptam. Hanyatt feküdtem a fűben, széttártam a lábaim, s nedves ölemet megemelve kértem, hogy nyaljon ki.
Barátnőm a kéjtől eszét vesztve kuporodott a combjaim közé, és lefetyelni kezdett. Isteni érzés volt. Brazil pedig a fejemhez térdelt, és a számba lógatta a faszát, hogy szopjam keményre újból. Szoptam, nyaltak, a testünk szaglott a kéjtől, és az egész nagyon-nagyon jó volt.
Úgy élveztem el, hogy sikoltásom talán a denevéreket is felverte. Mindenesetre elvesztettem az eszméletemet. Tudom, hogy így történt, mert mire magamhoz tértem, Eszti már a Brazil farkán ült, kis feneke lelkesen mozgott le föl, combjain vékony patakban csordogált a szüzesség vére. Kivörösödött, sajgó puncimat simogatva néztem, ahogy barátnőm a testét dobálva, sikongatva a csúcsra ér, kiabálva a férfinak, hogy ne hagyja abba, bassza még, még.
Miután végeztek, az immár teljesen csapzott brazil engem is meg akart csinálni, de én akkor már nemet mondtam. Nem akartam még elveszíteni a szüzességemet, bár ami addig történt, cseppet sem bántam.
Éjfélre járt már, mire mindhárman összebújva, félálomba szenderegni kezdtünk egy tábortűz körül. A tüzet a Brazil rakta, amíg én és Eszti egymás meztelen vállát ölelve, lágyan mosolyogva néztük a csillagokat. Tudtam, másnap nehéz lesz kimagyarázni távollétünket az otthontól, de akkor semmi más nem érdekelt, minthogy fejemmel Brazil mellkasán, kezemmel Eszti fenekén feküdjek, feküdjek a durva pokrócon, beszívjam a tűz és az erdő és a harmat illatát, hallgassam a baglyok éji koncertjét, és átadjam magam a nyugalomnak.
– Minden nő kurva – ez volt halott barátom utolsó szava hozzám, pár hónappal azelőtt, hogy átlőtte volna magát Nirvanába. Nos, lehet hogy igaza volt. De a férfiak olyan sokat akarnak. Ha mind megbaszhatnának, nem lennék az, de nincs módom változtatni azon, hogy nem tehetek mindannyiuk kedvére. Brazillal sem voltam igazán boldog, mert ott volt Eszti. A csoportszex nem a boldogságról szól. De kaptunk valamit, adtunk valamit. S mi élünk, nem úgy, mint szőke hajú hercegem, aki akkor sem volt hajlandó megdugni engem, mikor kértem, s akinek vízbe oldott pora mostanra már elérte Romániánál a viharos, magányos tengert.